Voltunk már kézműves foglalkozáson anyukaként, gyerekfesztiválon segítőként, de most kellett először saját magunknak megtervezni és levezényelni egy nagylétszámú egésznapos gyerekprogramot. Rengeteget készültünk, és őszintén megvallva nagyon izgultunk, hogy vajon tetszeni fognak-e az ötleteink a gyerekeknek, leülnek-e hozzánk, vagy beszippantja őket az ezer más, szintén remek program, elég lesz-e a papírguriga, a bébiételes üvegek garmadája, és hogy akármit is mond a köpönyeg.hu-tól kezdve az accuweather-en át minden meteorológiai oldal, ugye NEM fog esni!
Tízkor elkezdtek szállingózni az első családok a PIM kertjébe, és habár az eredeti programterv szerint csak 11-kor kezdődtek volna a kézművés foglalkozások, fél 11-kor már mind a négy asztal tele volt gyerekkel. Hamar kiderült, hogy az árnylámpás-készítés nemcsak a gyerekek, de sok szülő fantázáját is megmozgatja. Volt, aki filccel rajzolt a pauszra, mások olajpasztellel, vagy akár mindkettőt kombinálták. A nyomdaívekről kivágott Janka és Janó figurák is felkerültek a lámpásokra. A hardcore Titi-rajongók rögtön felismerték, hogy de hisz ezek olyanok, mint Titi!
Az árnylámpás készítés utánra tervezett laza ebédszünet 10 percre zsugorodott (azt hittük mindenki elmegy ebédelni és csendespihenőzni:), de a toporgó tömegeket nem lehetett túl sokáig leszerelni holmi színezőkkel.
Előkerültek a trutyi konyha alapanyagai, melyek közül párat igazi közösségi összefogás eredményeképp sikerült begyűjtenünk. Érkeztek kavicsok és tobozok Horányból, favesszők a Balaton mellől, üres csigaházak innen-honnan, és rengeteg bébiételes üveg az újlipotvárosi anyukák mindig segítő közösségétől. Vittünk még rizst, madárszotyit, tarka krepp papírt és színes gyöngyöket. Gyorsan teltek az üvegek, mindenki serényen kavargatott a kisfakanalakkal és nádpálcákkal.
A trutyilekvár készítés minden várakozást felülmúló sikert aratott. Miután a szépen felcímkézett, pöttyös papírral lefedett befőttes üvegek rekord idő alatt megteltek, kicsit kétségbe estünk, de nem sokáig. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkaptunk egy nagy adag vastag színes kartonpapírt (amit eredetileg egész más céllal hoztunk), instant futárunkat elszalajtottuk egy halom ragasztóért, és máris lehetett folytatni a munkát. A gyerekek pedig töretlen lelkesedéssel vetették bele magukat a kollázskészítésbe, és egészen elképesztően gyönyörű képeket csináltak rizsből, szotyiból, tobozokból, ágacskákból és nádpálcákból.
A kalózos foglalkozásokat nagyon várták, a nap folyamán többen jöttek kérdezgetni, hogy mikor lesz a szemtakaró-, meg a távcsőkészítés. A saját egy évnyi wcpapírguriga termésünk mellé még összeszedtük az ismerősök nagyvonalúan felajánlott darabjait és ennyi guriga épp elég is volt, hogy röpke egy óra alatt minden lelkes kalózjelölt nyakában ott lógjon egy távcső.
Soós Dóri a tőle megszokott rutinossággal minden lélekjelenlétét megőrizte, amikor a Graffalós nyomozós játékra a gyerekek jórésze félelmetes szemtakaróval, rettenetes kampókézzel és nem utolsósorban a nyomozáshoz nagyon is hasznos távcsővel érkezett.
Végül ne feledkezzünk meg az ujjbábokról sem! Szerencsére ehhez tényleg annyi alapanyagunk volt, hogy a leglelkesebbeknek mind a tíz ujjára jutott egy-egy papagáj.
És bár nem sütött hétágra a nap, de azért épp elég jó idő volt, hogy a legkisebbeknek kirakjunk egy nagy zsák homokot, és pár konyhai eszközt, köztük egy-két olyan ritkaságot, mint a dédimama zománcozott tojássütője. Mert nem kell ám, hogy mindig valami hazavihető-megfogható végtermék készüljön ahhoz, hogy jól érezzük magunkat! A homokozós nyugisarok nemcsak azért volt, jó, mert a gyerekeknek adott egy kis ismerős, szabad elfoglaltságot, de láthatóan a szülők is hálásak voltak egy kis kikapcsolódásért az egész napos nyüzsgő programzuhatagban.
Fantasztikus nap volt, rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Várunk mindenkit legközelebb is!
