Vizen festés: különleges japán papírfestés az őszi szünetre

Hallottatok már a suminagashiról, a japán papírmárványozásról? Ha nem, akkor is valószínűleg láttatok már régi könyvek belső oldalán érdekesen pöttyözött vagy vékony csíkozású, különleges színes-mintás borítást.

A suminagashi (floating ink) egy ázsiai festési technika, melynek eredete a XI. századi Japánba nyúlik vissza. A XV. században valószínűleg a Japán mesterektől függetlenül a Közel-Keleten is felbukkant egy hasonló papírfestés ebru néven. Először ez terjedt el Isztambulból Európába, ahol a könyvkötészet részévé vált, hogy a borítók belső oldalán ebru módszerrel festett papírt használjanak.

A papírmárványozás lényege, hogy egy folyadék tetejére festéket csöpögtetnek, a festék cseppeket összekeverik, majd a befestendő tárgyat (általában papírt vagy textilt) ráhelyezik a vízre úgy, hogy a festékminta áttapadjon a folyadékfelszínről a festendő felületre. Számtalan módszer létezik, attól függően, hogy milyen összetételű folyadékot, milyen festéket használnak, milyen speciális tárgyakkal keverik, alakítják a mintákat, hogyan fixálják a befestett tárgyat. Az eredeti módszerek nem egyszerűek, speciális alapanyagokat és eszközöket igényelnek, és a módszer leghíresebb művelői nagyra tartott, komoly mesterek.

Hogy jutottunk el oda, hogy a gyerekekkel papírmárványozzunk? Van egy képeskönyvünk, amelyben a hátteret suminagashi papírokból készült kollázsok alkotják. Ezeket az egyik gyerek annyira szereti, hogy rendszeresen előveszi a könyvet, és sóvárogva nézegeti, hogy ezek mennyire iszonyatosan gyönyörűek.

Amikor mondtam, hogy kipróbálhatjuk, hogyan lehet ilyet itthon csinálni, nagyon örült, de mint utólag elmondta, biztos volt benne, hogy ez csak az én szokásos mi-is-meg-tudjuk-csinálni tódításom, és semmi hasonlót sem fog tudni csinálni. És ebben majdnem igaza lett. Elkövettem az a hibát, hogy két felajzott gyerek mellett és a délutáni kávé előtt próbáltam  és kibogarászni a leírásból a pontos lépéseket, aminek az lett a következménye, hogy első alkalommal persze nem jól csináltuk a dolgot. Szerencsére a gyerekeket ez a legkisebb mértékben sem zavarta, a végeredmény így is teljesen lenyűgözte őket, és több, mint két órán át folyamatosan dolgoztak egymás mellett.

Hozzávalók

• nagy tepsi
• vízhatlan terítő (az asztalra, amin dolgozni fogunk)
• cseppentő (gyógyszertárban beszerezhető)
• ecset, szívószál, legyező
• akvarell papír

Mi egy kifejezetten gyerekeknek szánt minikészletet használtunk, ehhez sima csapvíz kellett. A hobbiboltokban kapható márványozó festékekkel és márványozó alappal (ezt kell belekeverni a csapvízbe) ugyanilyen eredményt érhetünk el.

Terítsünk le egy nagy asztalt a vízhatlan terítővel, vegyünk elő minden gyereknek egy-egy lapos tálat vagy tepsit, és töltsük fel 2-3 cm magasan vízzel vagy márványozó oldattal. Már az is iszonyú jól néz ki, ahogy a vízfelszínre cseppentett festékpöttyök gyorsan szétterülnek. Hát még amikor a foltokat ecsettel összekeverjük, vagy szívószállal szétfújjuk! Sőt, kipróbálhatjuk, hogy a hagyományos legyezős módszerrel hogyan fodrozódik a festék.

Ha már eléggé beterítettük a vízfelszínt festékkel, óvatosan tegyünk rá egy papírlapot (ne nyomjuk be a víz alá!), majd az egyik sarkánál megfogva emeljük el, és csodáljuk meg az eredményt!

Aki ki szeretné próbálni a papírmárványozást otthon, az készüljön fel rá, hogy ez nem az a fajta alkotás, ami mellett meg lehet főzni egy ebédet. Egyrészt folyamatosan cserélni kell a vizet, (ezért is ideális a konyhaasztalon neki fogni, ahol a mosogató közel van), illetve újabb és újabb szárító felületek kell kialakítani a szerencsére viszonylag gyorsan száradó, de még gyorsabb tempóban keletkező remekműveknek.

A márványozott papír önmagában is szép, de készíthetünk belőle könyvborítót, könyvjelzőt, vagy felhasználhatjuk kollázshoz is.

A cikk megjelent a pagony.hu-n.

A te világod

A gyerekek imádják felfedezni, kategorizákba rendezni és katalogizálni a körülöttük lévő világot. Kis koruktól kezdve folyamatosan elhelyezik magukat a világban, a fejlődésük során meghatározó, hogy hogyan különböztetik meg, és hogyan viszonyulnak a környezetük ismerős és ismeretlen elemeihez.  A primer fizikai explorációtól kiindulva (amikor még mindent a szájukkal szeretnének megvizsgálni),  nemcsak a megismerés hatósugara nő meg, hanem fokozatosan eljutnak a környezetük egyre absztraktabb leképezéséig.

Jellemzően négy-öt éves kor körül már érdekli őket a tágabb környezetük is, milyen városban, milyen országban laknak, milyen az országuk zászlója. Szeretik összehasonlítani az utazások során megismert, vagy a családi beszélgetésekből, esetleg más országokból származó óvodai/iskolai társaktól hallott idegen országok szokásait, jellegzetes ennivalóit, zászlóit. Eleinte csak a legszűkebbb környezetük elemeit képesek térképszerűen elhelyezni. Azokat is először inkább három dimenzióban, és csak később jelenik meg a tényleges két dimenziós leképezés. Ha szeretnénk a gyerekek térbeli tudását, érdeklődését erősíteni, kezdjük háromdimenzós játékokkal.

Hagyjuk, hogy egy kicsinyített szobát rendezzenek be maguknak. Adjunk nekik egy cipős dobozt, maradék textilt, üres gyufás dobozokat, gyógyszeres flakonokat, színes papírt és persze ollót, meg ragasztót.

Egy másik háromdimenziós játék, ha fakockákból, otthon termelődő dobozokból, flakonokból, vagy akár legóból építünk ismerős útvonalakat.

A háromdimenzos játékok után próbáljuk ki, mit szólnak a kétdimenziós térképekhez. Mi először a Google Mapsen nézegettük a környékünket felülről, messziről, közelről, kihasználva a különböző nézeteket (map, earth, streetview).  Aztán a környék térképét felnagyítva kinyomtattuk és bejelöltük rajta az oviba vezető utat. Nagy volt az izgalom másnap, amikor komoly kemény lapos csiptetős irattartóval és térképpel a kézben indultunk az oviba. Igaz, hogy a szokásosnál kicsit lassabban értünk be, de nem tévedtünk el.  És hazafelé pedig kipróbáltunk egy másik utat.

 

Gyurma házilag

Egy hatalmas adag hosszan elálló házi gyurma felbecsülhetetlen kincs. A korábbi főzős posztban írtunk arról mennyire szeretnek a gyerekek gyúrni, nyújtani, keverni-kavarni. A gyurma egyrészt tökéletes szenzo-motoros inger nemcsak a legkisebbeknek, hanem az írásgyakorlással és ceruzafogással küzdő kisiskolások fáradt kezének is, (sőt felnőtteknek se utolsó stresszoldó). Másrészt pár hozzáadott kiegészítővel az absztrakt formáktól a komplex szerepjátékokig szinte a végtelenségig variálható a gyurmából kiinduló kreatív játék. 

Házi gyurma

Boltokban alapvetően kétféle gyurma kapható: a hagyományos, nehezen gyúrható a kéz melegétől lassan megpuhuló, kicsit zsíros tapintású, illetve a playdoh, ami nagyon puha, nem zsíros, sőt illatosított és rengeteg szín közül választhatunk. Ez utóbbi viszont sajnos rövid idő alatt használhatatlan morzsává szárad és meglehetősen drága is. Az otthoni gyurmakészítés hallatán általában a sóliszt gyurmára szoktak gondolni, nekünk ez hosszabb gyurmázásra nem vált be, mert nagyon szárítja a gyerekek kezét, és a legkisebb karcolást is iszonyúan csípi. Kevesen tudják, hogy meglepően egyszerűen készíthetünk otthon tökéletes gyurmát. Az első adagot szülinapira kapta a nagyobbik és azóta mi is számtalanszor adtunk ajándékba házi gyurmát. Egy óriási adag, puha, illatos, élénk színű gyurma mindig hatalmas sikert aratott. A házi gyurma ugyanis olyan puha, mint a playdoh, hosszú ideig újra és újra elővehetjük, és a színét és az illatát is mi dönthetjük el, hogy milyen legyen.

Recept (Ez hatalmas mennyiség lesz, először kísérletezhetünk fél adaggal is. 1 cup = 240 ml)

• 5 cup finomliszt
• 5 cup víz
• 2,5 cup finom só (a durvára őrölt nem jó, mert a sószemek egyben maradhatnak és akkor nem lesz elég puha a gyurmánk)
• 10 evőkanál olaj (lehet étolaj vagy oliva is)
• 3 evőkanál cream of tartar (http://www.culinaris.hu/item/dr-oetker-borkosav-140g?set_lang=en, vagy borkősav)
• ételfesték
• illóolaj

 

A teljes adaghoz vegyük elő a legnagyobb fazekunkat, keverjük össze a vizet, a sót, a borkősavat és az ételfestéket. Közepes lángon folyamatosan kevergetve kezdjük melegíteni, amikor már forró öntsük bele az olajat, majd fokozatosan keverjük hozzá  a lisztet. Az utolsó adag lisztnél figyeljük, hogy kezd összeállni, ha nagyon soknak érezzük a lisztet ne rakjuk bele az összeset. Ha már csak kicsit ragad, akkor érdemes levenni a tűzről, mert ha túl melegítjük, akkor kiszáradhat a gyurma. A forró gyurmát borítsuk ki egy deszkára, lapítsuk ki, hogy gyorsabban hűljön. Amint meg tudjuk fogni, kezdhetjük a gyúrást, ha nagyon ragadós maradt, akkor gyúrás közben még adhatunk hozzá lisztet. Ha illatosítani is szeretnénk a gyurmát, az olajjal együtt adjuk hozzá pár csepp illóolajat, volt olyan, hogy elfelejtettük és csak gyúrás közben cseppentettünk rá 1-2 csepp levendulaolajat, úgy is tökéletes lett. A legújabb adagnál a gyerekek jó alaposan megszórták a gyurmát egy kis csillámporral is.

  

A gyurma önmagában is remek szórakozás, hagyjuk, hogy a gyerekek élvezzék a gyúrást, paskolást, szaggatást. Aztán előkerülhet egy-két kellék: a gyurma számtalan nagyon egyszerű otthon található dologgal párosítható, a variációknak csak a fantáziánk szab határt.

• szívószálak (kisebb darabra vágva)
• száraz tészta
• babszemek
• kavicsok, tobozok, makkok
• gyerekevőeszközök, sodrófa, deszka
• konyhai eszközök pl.: racsni, klopfoló, mézeskalács formák
• kisautók
• színes gombok
• betűtészta, müzlis dobozból kivágott betűk
• gyertya

A receptben leírt adag rengeteg alkalomra elég. Érdemes egyszerre csak két-három kiegészítőt adni a gyurmához, és alkalmanként variálni, hogy mit veszünk elő. Ha hagyjuk, akkor a gyerekek lelkesen vadásznak a lakásban, konyhában újabb tárgyakat, amelyeket bevonhatnak a gyurmázásba.

 

 

Amikor vége a játéknak, a gyurmát vizes kézzel gyúrjuk össze, csomagoljuk folpackba, és tegyük egy jól záró dobozba. Fél évig biztosan eláll.

Főzzünk együtt!

Szeretnétek, hogy a gyereketek önálló legyen? Hogy bízzon önmagában, saját képességeiben, hogy magabiztosan, önállóan kezdeményezzen? Mi sem egyszerűbb, csak engedjétek be a konyhába! De előtte vegyetek egy mély levegőt, és mantrázzátok magatokban párszor, hogy nem baj, ha kiömlik vagy eltörik valami, és a feje búbjáig ragad mindenki. Annie M.G. Schmidt könyveiben mindig főznek valamit a hősök: Oti papája szakács , és kiváló csalánlevest csinál, Szutyoksáriparadicsomlevest készít a beteg anyukájának, Titiék sült krumplit esznek, Janó és Janka pedig hagyományos holland téli borsólevest készít.

A cikk megjelent a pagony.hu-n a Holland hét alkalmából. 

Miért jó főzni?

Főzni, sütni szinte minden gyerek szeret, az is, aki bármit szívesen megeszik (hm, van ilyen?), de az is, akiről azt mondják, hogy válogatós . A gyerekeket (eleinte) nem a végeredmény, főleg nem az ehetőség érdekli, hanem az elkészítés folyamata. Ne is várjuk el feltétlenül, hogy mindig megegyék saját főztjüket. Az már csak a hab a tortán.

A főzés számtalan olyan nagy- és finommotoros mozgásból áll össze, ami a gyerekek számára izgalmas és önmagáért élvezetes: lehet keverni-kavarni, önteni, dagasztani, gyúrni, nyújtani, bekenni, hámozni, szétszedni, elvágni, díszíteni, méricskélni.  Nekünk természetes, de nekik még rengeteg felfedeznivalót rejt az alapanyagok ezerféle textúrája.  A sokféle anyagon nagyon közvetlen módon tapasztalhatják meg saját kísérleteik következményét: hogyan lesz a porló lisztből és a vízből nyúlós-ragadós massza, hogy kerülnek buborékok a tésztába, hogy színezi el egyik anyag a másikat, a nyers alapanyagoknak hogy változik meg az állaga, íze, színe a főzés-sütés közben.  

Az életkor előrehaladtával aztán a kotyvasztás átalakul a szakácskönyvekben leírt receptet követő célirányos tevékenységgé, míg végül eljutunk a saját kreálmányokig.

Főzzünk játékból!

Készítsetek hosszan elálló puha házi gyurmát, vagy sólisztgyurma gyümölcsöket és zöldségeket, ezekkel egy egész kiskonyhát feltölthettek. Rengetegféle babakonyha-kelléket lehet kapni, de a legjobbak úgy is az igaziak. Nálunk az abszolút favorit egy legolcsóbb egyszemélyes kotyogós kávéfőző és egy örökölt fűszerdaráló. Ha még egy kis vizet és rég megszáradt, ízüket vesztett fűszernövényt is adunk hozzá, leírhatatlan a siker. Ilyenkor ősszel szebbnél szebb terméseket, színes faleveleket, végtelen számú gesztenyét főzhetünk bele képzeletbeli levesünkbe.

Főzzünk igaziból!

Nálunk az egyik kedvenc a tojás elkészítése - bármilyen formába. Kemény tojásként imádják összetörögetni a héját és felszeletelni (majd a tojásszeletelő húrjait pengetni), rántottaként ők keverik habosra a kézi habverővel. Ha tükörtojást készítenek, mindig nagy az izgalom, hogy sikerül-e szépen feltörni és serpenyőbe tenni, hogy ne folyjon szét. Lágy tojást enni pedig a legmenőbb, nincs is annál nagyosabb, mint kis üvegpohárba állítani a tojást, megskalpolni és kávéskanállal kikanalazni. Tojásfehérjét kemény habbá verni nem nagy dolog, na de melyik szakács meri a feje fölé emelni, hogy tényleg elég kemény lett-e?

Janó és Janka-féle holland borsóleves, azaz Erwtensoep

Ebbe a sűrű, egytálételszerű, hagyományos holland téli levesbe jó sokféle zöldséget és húst bele kell dobálni - van mit hámozni, aprítani! Barna kenyérrel eszik, és tálaláskor szokás rá reszelt sajtot vagy sült baconszalonnát is tenni.

Hozzávalók

• 300 g feles borsó
• 100 g bacon
• 200 g (egy-két szelet) csontos karaj
• zeller
• répa
• póréhagyma
• kis fej vöröshagyma
• só, bors
• rookwurst - azaz holland füstölt főzőkolbász (vagy füstölt virsli)

Áztassuk be előző este a borsót - ez már egy jó kis kísérlet! Másnap, amikor megpuhult a borsó, tegyük bele másfél liter vízbe a karajjal, a bacon felével és a vöröshagymával együtt, és főzzük háromnegyed óráig.

Amíg fő, pucoljuk meg és vagdossuk fel a gyerekekkel együtt a zöldségeket karikára-kockára.

Vegyük ki a karajt és a bacont, és tegyük félre hűlni. Dobáljuk be a zöldséget a fazékba! Amíg a zöldségek negyed órát főnek, vagdossuk karikára a füstölt kolbászt, és dobáljuk be azt is a fazékba, majd főzzük az egészet még negyed óráig.

Ezalatt fejtsük le a húst a csontról, a főtt bacont meg vágjuk fel apró darabokra. A bacon másik felét pirítsuk meg, ez lesz a feltét.

Ha kész a leves, kétféle iskola van: vannak a levespürésítők, akik ezen a ponton egy botmixerrel pépesítik a zöldséges levest, és ebbe a pépbe pakolják vissza a hús, a másik iskola szerint pedig a lében egész zöldségek úszkálnak, és belerakosgatjuk szépen a tányérunkon a húsdarabkákat és kolbászkarikákat, no meg a sült bacont. Kész is van!

Olvassátok el itt a mesét!

Anya, mi az a háború? Feketén-fehéren.

A gyerekek alapvető igénye, hogy folyamatosan próbálják megérteni a körülöttük lévő világot, és a maguk módján, így vagy úgy végül minden számukra jelentőséggel bíró momentumot feldolgoznak. Mindenre magyarázatot követelnek, keresnek vagy gyártanak. A mi felelősségünk, hogy a kérdéseikre, kételyeikre vagy félelmeikre milyen válaszokat adunk, illetve, hogy ezt a természetes kíváncsiságot ne fojtsuk el. Hiába vannak dolgok, amelyekkel nem szeretnénk foglalkozni, a gyerekek mellett nem dughatjuk örökké a homokba a fejünket, mert lesz egy nap, amikor úgy is kihúzzák. Néha a legváratlanabb pillanatban kapunk kényes, kellemetlen vagy nehéz kérdéseket.

Vannak kérdések amelyekre csuklóból tudjuk a megoldást, vannak, amelyekre nem tudjuk a választ, de könnyen kitalálhatjuk, kikísérletezhetjük vagy kiguglizhatjuk. És vannak azok a kérdések, amelyekre mi magunk sem tudjuk mi a jó válasz, vagy ha tudjuk is a választ, nem tudjuk, hogyan mondjuk el.

Egy hatévessel az oldalamon már túl vagyunk egy csomó klasszikusan nehéznek tartott kérdésen. Hogy mi köze a bocinak a húshoz az asztalon, hogy mindenki meghal-e egyszer, hogy, miért nem lakik együtt valakinek az apukája meg az anyukája, hogy tényleg vannak olyan gyerekek, akiknek nincs apukája meg anyukája, hogy miért nem tud egy nála nagyobb gyerek beszélni, járni, egyedül enni, hogy miért fekszik a bácsi a földön éjszaka, és miért van előtte kis tálka, hogy aki ellopta a biciklinket az vajon úgy született, hogy rabló volt, hogy miért nem szabad idegenekkel kimenni a játszótérről, hogy miért mondják az oviban, hogy dagi és tényleg vannak-e harapós kutyák?

Szerintem jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy számunkra mi a nehéz kérdés. Én már jó ideje tudom, hogy nekem mi lesz az. És mivel komolyan gondolom, hogy egy jó könyv sok mindent megoldhat és nagy segítség lehet, ezért nagyon megkönnyebbültem, amikor kezembe akadt David McKee Six men című könyve.

David McKee neve sok kisgyerekes szülő számára ismerősen csenghet. Ő írta a világszerte népszerű, több, mint 40 nyelvre lefordított, közte magyarul is megjelent (jelenleg a 27. kötetnél tartó) mesesorozatot Elmerről, a foltos elefántról.

 

A Six men 1972-ben jelent meg először, és az Elmer könyvek rikító tarka színkavalkádjával ellentétben, ebben a könyvben egyszerű fekete-fehér vonalrajzokon követhetünk végig egy történetet. Egy történetet arról, hogyan lesz háború.

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer hat ember…” Hat ember, akik keresték a helyüket, ahol letelepedhetnek és békességben élhetnek. 

De hiába találtak maguknak földet, ahol hamarosan békességben és gazdagságban élhettek, a gazdagságot félelem követte, vajon nem fogja-e valaki elrabolni a javaikat. Felfogadtak hát hat őrt, hogy vigyázzanak a munkájuk gyümölcseire.

De az őrök csak lustálkodtak, hiszen senki nem támadta meg a hat ember földjére.

És akkor a hat ember feladatokat adott a hat katonának, hogy megdolgozzanak a bérükért. A félelme táptalaján pedig hamar kifejlődött a kapzsiság, és a hatalomvágy.

Nem telt el sok idő, és a folyó túlpartján megjelentek az első menekültek.

 

Az egymást mereven szemmel tartó, passzív ellenségeket egy rossz helyre tévedt kacsa, két elvétett nyílvessző és a másiktól való zsibbasztó félelem végül egymást gyilkoló felekké változtatta.

A pusztító csata végén pedig nem maradt más csak hat ember a folyó egyik, és hat ember a folyó másik oldalán. Akik elindultak, hogy megtalálják a helyüket és a békességüket a világban...

A történet minden fordulatát tökéletesen követi a fehér lapok adta üres tér és a fekete vonalak által alkotott mintázatok, és vissza-visszatérő szimmetriák átgondolt összhangja. Ez a könyv kiváló példája annak, hogyan lehet letisztult, egyszerű (vagy annak tűnő) illusztrációkkal, és a gügyögést és túlmagyarázást mellőző sallangmentes történettel komoly dolgokat érthetően, megemészthetően és gondolatébresztően átadni gyerekeknek.

első megjelenés éve:1972

kiadó: A+C Black

ajánlott korosztály: 7 év felett

elérhető: itt