Monday, March 30, 2015

Tavasztündérek az ablakban

Ha az ablakunk nem egy csupa zöld virágos kertre néz, öltöztessük mi tavaszi virágpompába. A vágott virágok hamar elhervadtnak, de a lepréselt, színes szirmokból készített alkotásokkal sokáig díszíthetjük az ablakunkat. 

Mi kell hozzá?
  • kontakt papír (papírboltból)
  • papírtányér, tortaalátét (pl.: dm)
  • virágok, levelek
  • krepp papír
  • olló, sniccer, deszka, ceruza, toll, papír
Előkészítés
Ha kisebb gyerekekkel szeretnénk ablakdíszt csinálni, akkor előre készítsük elő a papírtányérokat, nagyobbakkal csinálhatjuk közösen is.
A papírtányérok és a tortaalátétek közepét vágjuk ki a sniccerrel. A körformát kivághatjuk szabad kézzel, vagy tegyünk a papírra egy tányért és azt vágjuk körbe. A kontakt papírból vágjunk ki egy pár centivel nagyobb átmérőjű kört. Minden papírtányérhoz két kontakt papír körre lesz szükségünk.
A tavasztündérekhez vágjunk kisebb cikkelyeket a csipkés tortaalátétből, fektessük egy A4-es papírra, ceruzával hosszabbítsuk meg a csipke vonalát szoknyának, majd rajzoljunk neki kezeket és fejet. Amikor elégedettek vagyunk a sablonnal vágjuk ki, itt is ügyelve arra, hogy a szoknyarésznél hagyjunk rá másfél centit. A sablon segítségével vágjunk tündéreket a kontakt papírból (itt is kettesével számoljunk tündérenként). A tündér fejét vágjuk ki papírból (mi sima fehér papírt használtunk, de lehet színesből is), erre rajzolhatnak majd a gyerekek arcot. 
Végül vagdossuk fel a krepp papírt csíkokra, és gyártsunk egy halom galacsint. Tépkedjük le a szirmokat, leveleket.
Díszek
A papírtányér hátuljára ragasszunk rá egy-egy kontakt papírból kivágott kört úgy, hogy a ragasztós oldala nézzen a tányér eleje felé. Díszítsük a szirmokkal, levelekkel, színes galacsinokkal, papírcsíkokkal. Amikor a gyerekek kész vannak, akkor ragasszunk rá a tányér elejére is egy kontakt papír kört, ezzel két réteg közé préselve a díszeket.
A kontakt papírból kivágott tündér aljára ragaszthatunk papírcsipkét, a szoknyadíszítéshez itt is használhatjuk a virágszirmokat, kis színes papírokat.

Sunday, March 22, 2015

Szivárvány a tejben

Egyre több helyen lehet már húsvéti tojásfestékeket kapni. De a tojások díszítésén kívül rengeteg látványos kísérletre is használhatjuk ezeket a festékeket. Próbáljátok ki ti is milyen egyszerűen és gyorsan lehet gyönyörű, tejbe csepegtetett szivárvány rajzolni!

Mi kell hozzá?

  • egy nagy lapos tál peremmel
  • tej
  • mosogatószer
  • festék (mi aldis csepegtethető tojásfestéket használtunk)
  • ecset/cseppentő (az utóbbi gyógyszertárban kapható)
  • fogpiszkáló/grillpálcika
Öntsük annyi tejet a tálba, hogy vékony rétegben befedje az egészet. Cseppentsünk bele színes festéket, az már önmagában gyönyörű, de ha még egy kis mosogatószert cseppentünk a festékfoltokba, megfigyelhetjük, ahogy a festék hirtelen gyorsasággal szét szalad a tejben. A pálcikával pedig belerajzolhatunk a festékkavalkádba, egymásba húzhatjuk, összekeverhetjük a színeket.

Thursday, March 19, 2015

Mach és Sebesztova: hétköznapi hősök az abszurd köntösében

A kedvenc könyvek között is vannak még kedvencebbek. Milos Macourek cseh író könyve a Mach és Sebesztova az iskolában a felnőttek és a gyerekek ranglistáján is dobogós helyen szerepel.
Aki szereti Bohumil Hrabalt és a könyveiből készült Jiri Menzel filmeket, annak nagyon ismerős lesz ezeknek a meséknek a világa. Én biztos elfogult vagyok, mert kamaszkorom egyik kedvence volt Hrabal, a Sörgyári capriccio pedig azok közé a filmek közé tartozik, amelyeket nem egyszer, nem kétszer néztem újra. Ebben a filmben szerepel Pepin bácsi is, akiből mint egy elzárhatatlan (sör)csapból mindenkit magával sodró lendülettel, központozás és levegővétel nélkül, a kőfalakon is áthatoló decibellel ömlik a szürke hétköznapokat megállíthatatlanul bearanyozó abszurd történetek sora.  
Milos Macourek, Adolf Born & Bohumil Hrabal
Milos Macourek, Adolf Born & Bohumil Hrabal 
A Mach és Sebesztovából is ugyanez az elképeszően hiteles cseh/hrabali derű és játékosság árad. És miközben olvasom a gyerekeknek a Macourek meséket, mindig kicsit úgy érzem magam, mintha Pepin bácsi bőrébe bújtam volna. Az sem véletlen, hogy a gyerekeket azonnal beszippantja egy olyan szöveg (és ez a fordítót Kocsis Pétert is dicséri), amely a teljesen abszurd cselekményt nagyon szuggesztíven, minden vizuális részletre kiterjedő precízitással, de a leghétköznapibb természetességgel adja elő. Hiszen a gyerekek a saját mindennapi kis drámáikat, az életük apró történéseit is pont ugyanezzel az abszurd, de teljesen magától értetődő természetességgel illesztik be a fantáziájukkal hol élénkre, hol sötétre színezett egyedi mesefolyamukba.
Egy rosszul sikerült iskolai felelet után a hazafelé kullogó Mach és Sebesztova észrevesznek egy idős urat, aki furamód négykézláb botorkál a parkban, de nem ám továbbmennek hümmögve, hanem máris kitalálják, hogy csak arról van szó, hogy szegény elvesztette a szemüvegét. A szemüveg-elvesztésben pedig pont az az ördögi, hogy szemüveg nélkül nehéz megtalálni magát a szemüveget. Amikor Mach segítségének köszönhetően meglesz a szemüveg, az idős úr hálából egy leszakadt telefonkagylót ad a gyerekeknek. Hamar kiderül, hogy ez nem ám egy akármilyen telefonkagyló, bármilyen kívánságot mondanak bele, az azonnal maradéktalanul teljesül. És milyen kívánságaik vannak Machnak és Sebesztovának?
Hogy Jonatán, a legkedvesebb kutyabarátjuk, változzon embergyerekké, hogy eljöhessen velük az osztálykirándulásra.
Jonatán örömében hogy mehet az osztálykirándulásra, felugrál és össze-visszanyalja a tanító nénit
Jonatán egy kicsit túlságosan is fura kisfiú a tanító néni szerint, de a végén mégis hatalmas dicséretben részesül.
Jonatán zavartan vakargatja a fülét miközben a tanító néni megdicséri
A tanító néni nem tudja a választ arra a fontos kérdésre, hogy az ősember sütve vagy főve ette a mamutokat. Ezért a telefonkagyló segítségével ellátogatnak az őskorba, ahonnan hazahoznak magukkal egy neandervölgyi ősembert, akinek túl hideg volt a jégkorszak. Hulánek úr a jelenben is feltalálja magát, és remek iskolai portás válik belőle. 
Hulánek úr, a neándervölgyi ősember megérkezik a családba
Egy újabb kívánsággal magukkal viszik Jonatánt, a tanító nénit és az egész osztályt egy hajóra, hogy megszerezzék a kalózok kincsét. Mindezt annak érdekében, hogy a biológia szertár nem csekélyebb szemléltetőeszközhöz jusson, mint egy igazi elefánt.
Jonatán és a gyerekek legyőzik a kalózokat
A következő fejezetben bemásznak Kropácsek torkába, hogy meggyógyítsák a torokgyulladását, mert csak egészségesen jöhet el az osztállyal az állatkertbe.
Mach és Sebesztova lesikálják a bacillusokat Kropácsek torkáról
Az állatkertben nem haboznak megkérni a telefonkagylót, hogy egyszercsak mindenki értse az állatok beszédét, és így minden állat elpanaszolhatja, hogy a buta látogatók mi mindennel keserítik az életüket.
Szegény majom, akinek ki kellett mosni a gyomrát
És végül ellátogatnak a Slitty-Slatty bolygóra, hogy utánajárjanak, vajon tényleg az ember-e a teremtés koronája (ahogy a tanító néni állítja, amiben ők erősen kétkednek).
Mach és Sebesztova a Slitty-Slatty bolygón
A Macourek könyvek illusztrációit a világhírű festő, illusztrátor, karikaturista Adolf Born készítette, aki először képregényrajzolóként és karikaturistaként lett híres. A hetvenes években őt is betiltották, ekkortól kezdve gyerekkönyvek illusztrációiba és rajzfilmekbe burkolva jelentek meg a továbbra is sokszor szarkasztikus, abszurd humorral megrajzolt, fura meselényeiről és jellegzetes emberfiguráiról bárhol felismerhető színezett litográfiái. Még több képért nézzetek körül ITT!

Sunday, March 15, 2015

Kistáska tavaszi kirándulásokra

Végre itt a március, irány az erdő, már nyílnak a kora tavaszi virágok, jönnek vissza a költöző madarak!
A kirándulásban a legnagyobb kihívás az elindulás. Hiszen nem is kell más, csak több adag váltóruha arra az esetre, ha kisebb baleset történne az autóban, a patak mellett, a pont útba eső dagonyáknál. Továbbá kisebb hadseregre való élelem, t.i. szendvicshegyek, almák, egy bizonyosfajta tea a kulacsba, csúcscsoki, térkép, fényképezőgép, hordozó (járni nemtudóknak és nemakaróknak), külön víz a kutyának, labda, póráz, stb. Amikor egy egyszerű, közeli túrához megtömtük a legnagyobb hátizsákot, és végre indulnánk, akkor előjönnek a gyerekek egy-egy kisebb cekkernyi cuccal. Mert mindeközben ők sem tétlenkedtek, pakoltak teljes gőzzel, csak a legszükségesebb harminc mütyürt. Természetesen nekik is hozni kell valamit, saját jogon, ezt nem vitathatjuk el, csak hát a mennyiség néha komoly vita tárgya.
Ilyenkor nagyon is hasznos egy kifejezetten kirándulásra készült minimál táska, amelyben tényleg csak a legfontosabb apróságok jönnek velünk az erdőbe. És a visszaúton csak pici kövek jönnek haza. 

Sünis kirándulótáska

És miért pont süni? Mert nemcsak a virágok bújnak elő tavasszal, hanem, ahogy a Janó és Janka tavaszi meséiben is olvashatjuk, a téli álmot alvó állatok is, köztük a haza erdők legcukibbja, minden gyerek kedvence: a süni. 
A táska megvarrható kézzel vagy varrógéppel, de használhatunk hozzá textilragasztót is (pl.: röltexben kapható). Viszonylag gyorsan és egyszerűen elkészíthetjük, akár a gyerekekkel közösen is.  
Amire szükségünk lesz:
  • barna, fehér és egy kicsi fekete filcanyag
  • kétféle barna, fekete és fehér cérna
  • 10 cm fekete kalapgumi
  • 1 db fekete gomb
  • kb. 80 cm zsínór
A barna filcből vágjunk egy téglalapot, ez lesz félbehajtva a táska háta és ráhajló teteje. Ha nem szögletes fejű sünit szeretnénk, akkor a téglalap két végét kerekítsük le. A fehér filcből vágjuk ki a táska elejét.
Vágjunk ki két apró szemet a fekete filcanyagból.
A táska lehajló részét díszítsük öltésekkel (lehet kézzel, vagy géppel), ezek lesznek a süni tüskéi.
A fehér anyagra varrjuk rá a szemeket és gomb orrot.
Varrjuk hozzá a táska elejét (a fehér filcet) a táska hátuljához.
A kalapgumit hajtsuk félbe, próbáljuk oda a helyére, hogy pont jó hosszúságú legyen, majd varrjuk hozzá a táska lehajló részéhez. (Mi ehhez kivágtunk még egy ugyanakkora barna filcet, mint a táska lehajló része, és a két filc réteg közé varrtuk be a gumi végét. De lehet csak simán odavarrni, vagy kisebb darabbal megerősíteni.)
Végül a zsinór levágott végeit kicsit égessük le egy gyufával, hogy ne feseljen, és varrjuk be kétoldalt a táska visszahajló része alá.
És kész! Már mehet is a nyakba, és irány az erdő! Csak a legfontosabb cuccokkal. 

Felhők befőttesüvegben: borotvahabos esőszimuláció

Készítsetek színes esőszimulációt néhány befőttesüveg, borotvahab és ételfesték segítségével.
Eszközök
  • átlátszó edények (nagyobb befőttesüvegek)
  • borotvahab
  • ételfesték
  • pipetta (gyógyszertárból)
  • víz
Elkészítés
1. Töltsetek vizet az átlátszó edényekbe, úgy hogy körülbelül kétharmadig érjen.
2. Nyomjatok borotvahabot a víz tetejére. A hab teljesen fedje be a vizet.
3. Kis ételfestékkel színezzetek meg vizet külön üvegekben.
4. Pipetta segítségével csepegtessétek a színes vizet a borotvahab tetejére.
5. Figyeljétek meg ahogy a színek lassan áthaladnak a habfelhő-rétegen és megszínezik a vizet. Gyönyörködjetek az így keletkező csodálatos színekben és formákban!

Saturday, March 14, 2015

Babra bab babra bab

Mindig mondogatjuk a gyerekeknek, hogy nézd csak mennyit nőttél! És miközben persze roppant büszkék rá, hogy már megint fél centivel magasabbak, valójában az egész növekedés nagyon absztrakt fogalom marad számukra. Hiába nőnek folyamatosan,  nincs közvetlen tapasztalatuk a saját növésükről, hiszen nem látják, nem érzik. Nincs egy megfogható, elkapható pillanat, amikor megfigyelhetnék.
A gyerekek növekedése megfoghatatlanul lassú, de ha ilyenkor tavasszal kimegyünk egy közeli erdőbe, rengeteg formában csodálhatják meg  a növekedést apró lépéseit. Mutassuk meg nekik, ahogy a tél végeztével a földből kibújnak az első kora tavaszi virágok, a lecsupaszodott fákon megjelennek a rügyek. Ha tehetjük, rendszeresen menjünk el egy közeli vadasparkba , állatkertbe, tanyára vagy bárhova, ahol a mostanában született kisállatokkal találkozhatnak.
Otthonra pedig  vegyünk egy marék babot! (De ha már, akkor kérhetünk a zöldségestől  egy kis búzát, meg csicseriborsót is.)  Ha a növekedést közelről akarjuk megfigyelni, annak a legegyszerűbb és leglátványosabb módja, ha egy marok babot kicsíráztatunk. Az óvodásoknak az maga a varázslat, amikor az este még épphogy csak kinyíló babcsíra másnap reggelre két centis szárat ereszt. A kisiskolások feljegyezhetik, vagy hurkapálcikával bejelölhetik, hogy melyik nap mennyit nőttek a hajtások. A nagyobbaknak pedig egy friss növénykezdemény minden részét megmutathatjuk egyetlen szem babcsírán. Én anno környezettan órán nagyon szerettem babot csíráztatni (ezerszer jobban, mint amikor a nehézipar fellegvárait kellett bemagolni).
Hozzávalók
  • ültetnivaló magok: bab, búza, csicseriborsó, zab
  • kis tálkák, befőttes üveg, tányér (nagyjából bármilyen edény)
  • vatta, virágföld
  • jó ha van egy spriccelőnk
Számtalan módon kísérletezhetünk a magok csíráztatásával:
Tehetünk kis tálkákba átáztatott vattát vagy vékony réteg virágföldet, és erre fektetjük a magokat. Így megfigyelhetjük ahogy a maghéj felreped, majd a gyökérkezdemény lefelé indul el, és ahogy talajt talál, megkapaszkodik és befordítja a magot, a hajtás kezdemény pedig fölfelé indul. Jól látszik ahogy a gyökérkezdemény fő és mellékgyökerekre bomlik és fehér marad, míg a hajtás kezdemény gyorsan bezöldül és kibomlanak rajta az első levelek.
Kipróbálhatjuk azt is, hogy befőttes üveget megtöltünk nedves vattával vagy földdel. A magokat helyezzük el az üveg fala mentén úgy, hogy jól látszódjanak. Így megfigyelhetjük, hogy tulajdonképpen mi történik a föld alatt. Hogyan kezd szerteszét ágazni a gyökér, hogyan találja meg a hajtás a felszínt, és hogy emelkednek a talaj fölé az első levelek.
A magok akkor is kihajtanak, ha minden nap locsoljuk őket, de ha az ültetés előtt egy éjszakára vízbe áztatjuk őket, akkor jelentősen meggyorsíthatjuk a folyamatot. A felpuhult külső héjat sokszor már első nap áttöri a gyökérkezdemény. 
Növesszünk saját erdőt! Keressünk otthon pár állatfigurát, lego embert vagy kisautót, helyezzük őket egy vékony réteg virágföldre, majd szórjuk körbe egy-két marék babbal és búzával. Ne felejtsük el naponta egyszer meglocsolni a magokat, és pár nap alatt igazi kis erdő sarjad a játékok körül.
Amíg várjátok, hogy az játékokat körbenője a dzsungel, addig olvassátok el Mosonyi Alíz Szekrénymeséit, különös tekintettel a Bableányok meséjére!

Friday, March 13, 2015

Rajzoljatok fura figurákat!

Egy időben rengeteget játszottunk a gyerekekkel egy kockadobós-rajzolós játékot. Főleg, ha valahol várakozni kellett rendelőben, vonaton, de akár csak nyáron a Duna-parton. Újabban ennek egy tovább fejlesztett verziója a nagy sláger. Az eredeti játékban a kocka oldalai határozzák meg, hogy milyen színű, milyen formájú, és milyen mintájú alakzatot rajzoljunk. A mi verziónk kevésbé absztrakt, de annál viccesebb.
Nem bármilyen formát rajzolunk, hanem egy figurát, akinek attól függően, hogy mit dobunk a kockával rajzolhatunk: szemet, orrot, szájat, végtagot (lehet láb, kéz, mancs), fület és végül ha a varázsló figurát dobjuk, akkor bármit rábiggyeszthetünk a a figurára. Kaphat szarvat, farkat, patát, táskát, szívet, gomba nőhet a füléből, görkorcsolya az orrából. Ami csak eszünkbe jut.
Játszhatjuk úgy, hogy mindenki sorba dob egymás után, és ugyanarra a figurára rajzolunk, amíg késznek nem találjuk a rajzot. Vagy egy valaki dob, és mindenki az ő dobása szerint saját figurát rajzol. Persze soha nem születik két ugyanolyan figura!
Üres dobókockát hobbiboltban, játékboltokban kaphattok. Próbáljátok ki ti is a kockadobós rajzolást!
 
És ha nemcsak rajzolni szerettek fura figurákat, hanem barkácsolni is, akkor próbáljátok ki a figurakészítő alkotódobozunkat!


Monday, March 9, 2015

Tavaszi tennivalók

Megjelent a Janó és Janka mesekönyv-sorozat tavaszi része! A rövid, nyúlfarknyi mesék az ovis korú gyerekek mindennapjairól szólnak. Janóval és Jankával nem történik semmi nagyszabású, életük apró események laza láncolata. Ezeknek a meséknek nem a gyereklét szélviharai állnak a középpontjában, hanem a csendes hétköznapok mikrovilága. Képeslapszerűen kiemelnek egy-egy apróságot, egy-egy nap eseményeit, és röviden, egy kisgyerek hangján mesélnek el olyan pici részletek, amelyek a felnőttek számára jelentéktelen apróságnak tűnhetnek. Például tavasszal kiscicák születnek, és kisbárány is, a madarak fészket rakni és a tojásaikat melengetik. Lehet tojást festeni, vízbe esni, kerti kuckót építeni. Csupa apró, de fontos mozzanat. 
Nyomtassátok ki a Tavaszi tennivalók listáját és jelöljétek be, hogy Ti mi mindent csináltatok idén tavasszal! Készítsétek el saját listátokat is! 
A kinyomtatható, háromoldalas foglalkoztató lapokat INNEN tölthetitek le!

Kell egy lajhár!

Saját tervezésű és kivitelezésű lajhárkitűző. Hordható pólón, pulcsin, kabáton, táskán. Otthon, utcán, óvodában és iskolában. A terv ...