Monday, July 27, 2015

5 nyári ötlet, amit még nem késő kipróbálnotok!

Korábbi posztjainkból összegyűjtöttünk 5 ötletet, amit még mindenképpen érdemes a nyáron kipróbálnotok!
1. Ismerkedjetek meg a csodálatos textúrájú oobleck-el és színezzetek borotvahabot fürdéshez, vagyis merüljetek nyakig trutymóba!
2. Tervezzetek saját kunyhót, házat, várat: szögeljetek színes papírépületeket kalapáccsal!
3. Játsszatok nyárvégi gyümölcsökkel és építsetek szőlőből tornyokat, házakat, állatokat!
4. Elő a nagyítókkal és kalapácsokkal: vizsgáljátok meg tudományosan a nyár kincseit!

Wednesday, July 22, 2015

Mese & alkotás // Pólyás állatok

Akik rendszeresen olvassák a blogunkat, vagy jártak már a foglalkozásainkon, azok számára nem újdonság, hogy mi a kreatív alkotást szeretjük összekapcsolni egy-egy mesével, vagy képeskönyvvel. Hiszünk abban, hogy a mesék és a szabad alkotás is segítenek színesebbé, megélhetőbbé és kifejezhetőbbé tenni a gyerekeknek a saját egyedi fantáziavilágukat. 
Pagony kiadó és könyves bolt felkérésére rendszeresen tervezzünk gyerekfoglalkozásokat egy-egy könyvükhöz, vagy mesetémához  kapcsolódóan. Ezek közül megosztunk egy párat, hogy azok is kipróbálhassák otthon, akik nem jutnak el ezekre a rendezvényekre.
Harcos Bálint apukás-babás meséje Dániel András fantasztikus rajzaival. Az állatszülészet várójában nagy az izgalom, mindenki azt várja, mikor nyílik már az ajtó. A felcsigázott tigrisatya végre kézbe kapja elsőszülött kölykét, de egy kis kavarodás történt... Kié lesz a kis Motyó? 
Készítsetek pici állatmotyókat!
Mi kell hozzá?
  • faspatula (gyógyszertárban nyelvlapoc néven)
  • géz
  • kétoldali ragasztócsík (ezzel a legegyszerűbb a fejeket felragasztani, de bármilyen ragasztó megteszi) 
  • papír, olló, színes ceruza/toll
A faspatulát vágjátok félbe. Rajzoljátok meg a kis pólyás fejét, majd ragasszátok rá a spatula vágott végére. A fej alatt tekerjétek be gézzel, és csomózzátok össze a géz két végét.
Még több fotót ITT nézegethettek.





Tuesday, July 14, 2015

Nyomdázott tenger

Merüljetek el a tenger élővilágában egy kis nyomdázással!
Mi kell hozzá?
  • nagy-nagy papír
  • sok színes tempera
  • vastag ecsetek
  • rongy, víz
  • dekorgumi
Próbáljátok ki milyen lenyomata van a pukkasztós fóliának. Rányomhatjátok kézzel, vagy tekerjetek be egy papírgurigát pukkasztós fóliával, és hengergessétek végig a papíron.
Tortacsipkével tengeri szivacs- és korallmintákat nyomdázhattok.
A dekorgumiból kivágott formákkal saját tervezésű nyomatokat készíthettek. Próbáljátok ki, milyen mintákat kaptok attól függően, hogy vastagon, vagy vékonyan kenitek be festékkel a formáitokat.
És persze sokszor egy szuper, vastag ecset önmagában elég. 
Elő a festékekkel és jó szórakozást!




Saturday, July 11, 2015

Mese & alkotás // Apukás mesék

Akik rendszeresen olvassák a blogunkat, vagy jártak már a foglalkozásainkon, azok számára nem újdonság, hogy mi a kreatív alkotást szeretjük összekapcsolni egy-egy mesével, vagy képeskönyvvel. Hiszünk abban, hogy a mesék és a szabad alkotás is segítenek színesebbé, megélhetőbbé és kifejezhetőbbé tenni a gyerekeknek a saját egyedi fantáziavilágukat. 
Pagony kiadó és könyves bolt felkérésére rendszeresen tervezzünk gyerekfoglalkozásokat egy-egy könyvükhöz, vagy mesetémához  kapcsolódóan. Ezek közül megosztunk egy párat, hogy azok is kipróbálhassák otthon, akik nem jutnak el ezekre a rendezvényekre.
Oti megmenti a papáját
Rengeteg új apukás mese jelent meg idén, lesz miket kérni esti mesének. Szerencsére az apukák nemcsak mesélni tudnak remekül, hanem nagyon sokoldalú gyerekszórakoztató központok. Már csak egy távirányító kéne hozzájuk, amivel a legfontosabb funkciók, úgy mint reggeli kakaó, fejjel lefelé cipelés és azonnal végrehajtott hülye járások is bárhol és bármikor aktiválhatók.
Mi kell hozzá?
  • vastag kartonlap (dobozból)
  • grill pálcika
  • ragasztó
  • filc
  • jancsiszög (miltonkapocs)
ezek közül bármivel lehet díszíteni: (sőt biztos ti is ki tudtok találni még rengeteg mindent, amivel egyedivé varázsolhatjátok a távirányítótokat)
  • fonal
  • színes papír
  • dekorgumi
  • tészta (befestve, vagy natúr)
  • kupakok
  • zseníliadrót
  • gombok
  • alufólia
  • szívószálak
  • szigetelő szalag
 
Készítsetek Ti is apuka-távirányítót!
 Még több fotót ITT nézegethettek.

Thursday, July 9, 2015

Mi jár a fejedben?

Mindenkinek megvannak a saját trükkjei, hogyan szórakoztassa a gyerekeket egy-egy hosszabb utazás alatt. Pár színes ceruza és egy fehér füzet mindig jól jöhet, akár vonatozunk, akár hosszabb ideig kell autóban ülniük, vagy bárhol várakozni kényszerülünk. A gyerekek borzasztóan örülnek annak, ha néha utazás előtt egy sima füzetet kicsit átalakítunk, vagy feldobunk valamivel.
Korábbi posztokban bemutattuk az autós-utazós füzetünket, vagy az állatos-kiegészítős füzetet, ha még nem tettétek, próbáljátok ki ezeket!
És itt a legújabb kedvencünk a Mi jár a fejedben? füzet

Kell hozzá:

  • pár darab fehér A4-es lap
  • két darab különböző színű A4-es lap
  • tű, zsinór (esetleg egy fa grillpálcika)
  • hegyes olló, vagy sniccer
  • cellux
  • színes ceruza
Az egyik színes lapot és a fehér lapokat hajtsátok félbe. A hajtás vonalában lyukasszátok ki két helyen tűvel, vagy grillpálcikával. Dugjátok át a zsinórt a két lyukon, csomózzátok meg, és már össze is fűztétek a lapokat.
A másik színes lapot is hajtsátok félbe és a hajtás mellett 2 centire vágjátok el. Csak a lap nagyobbik felére lesz szükségetek. Rajzoljatok egy fejet a lapra, majd sniccerrel vágjátok ki a fej egy részét.
A fejes lapot celluxszal ragasszátok a füzet hátsó lapjához, úgy hogy szépen rá tudjátok hajtani a füzet elejére. (A félbehajtást illesszétek a hátsó lap tetejéhez és a plusz 2 centis részt ragasszátok oda a hátsó laphoz. Ez így kicsit bonyolultan hangzik, de ha a kezetekben van, rögtön egyértelmű lesz, hogyan kell csinálni!)
Kezdhetitek a rajzolást!
Van, aki csak a búvárkodásra, a gördeszkázásra és a kajakozásra tud gondolni ilyen melegben.
Nektek mi jár a fejetekben?

Kell egy lajhár!

Saját tervezésű és kivitelezésű lajhárkitűző. Hordható pólón, pulcsin, kabáton, táskán. Otthon, utcán, óvodában és iskolában. A terv ...