Thursday, August 28, 2014

Strandfésülés és tengerparti kincsek mosodája

Nálunk a vízpart mellett töltött nyaralások szerves része a tengerparti kincskeresés. A strandon sétálva önkéntelenül pásztázom a lábam alatt heverő kavicsokat és nehézemre esik nem azonnal lehajolni és felvenni valamit, ha már egyszer rajta akadt a szemem. Újra és újra megörülök a jó tapintású, érdekes formájú vagy mintájú kavicsoknak, tompára mosott gömbölyű üvegdaraboknak, de még a sokadik ugyanolyan kagylónak is.
Angolul neve is van a hozzam hasonlóan viselkedőknek: beachcomber, vagyis strandfésülő. Szerencsére most már a lányaim is partnereim ebben: hasonló örömmel és büszkeséggel mutogatjuk egymásnak legfrissebb találatainkat.
Idén is több alkotás készült az összegyűjtött kavicsokból, üvegdarabokból és kagylókból. A fátyolos külsejű simára mosott üvegdarabokból például nyakláncokat készítettünk: itt olvashatjátok az erről készült posztunkat. Itt most azonban azt láthatjátok, ami megelőzte a kézműveskedést, hiszen a gyerekek számára ez legalább annyira izgalmas folyamat volt: strandot fésültek, kincset őriztek, szállítottak, mostak, pancsoltak, szárítottak és válogattak, hogy aztán alkotni tudjanak a tenger ajándékaiból.

 Ti is gyűjtögettek vízparton? Minek örültök meg a legjobban?

Iskolai vignetták a Kisladiktól

Már csak pár nap és kezdődik az iskola. Ideje becsomagolni a könyveket, füzeteket és persze mindent felmatricázni. Tegyétek egyedivé a tanszereket a Kisladik (INNEN) ingyen letölthető iskolai vignettáival! Találtok köztük mókusosat, medvéset, tengeralattjárósat és fejjel lefelé lebegő űrhajósat. Nektek melyik a kedvencetek?
Nyomtassátok ki egyszerű öntapadós lapra és vágjátok fel, vagy nyomtassátok szabvány etikett lapra (21 darabos 70 x 42,3 mm-es), akkor vagdosni sem kell!
Jó matricázást, és jó iskolakezdést kívánunk mindenkinek!
Az illusztrációkat Csordás Levente grafikus készítette.

Wednesday, August 27, 2014

Jégszivárvány a kánikulában

Kipróbáltuk, miyen jéggel festeni! Ételfestékkel színezett vizet jégkockatartókba öntöttünk, majd egy igazán forró nyári napon elővettük őket a jégszekrényből és megfigyeltük milyen nyomot hagynak a papíron.
A gyerekek meglepődve fedezték fel, hogy színes jégkockákkal nem lehet hagyományos figurális rajzokat készíteni. De hamar találtak olyat, amire kifejezetten alkalmas a jégfestés: érdeklődve kísérleteztek a színekkel és megfigyelték az olvadó jég alkotta formákat.
  
Majd építettek és mintákat raktak ki a kockák segítségével.

Monday, August 25, 2014

A sokféleség dicsérete: bogaras mese a másságról és egymás elfogadásáról

Ártatlannak tűnő gyönyörű kis könyv a Bugs in a blanket. A történet nagyon egyszerű: A kert végében hever egy otthagyott öreg pokróc, tele apró lyukakkal, mindben egy-egy ott lakó kis bogárral. Egyikük elhatározza, hogy vidám születésnapi ünnepséget rendez, amolyan bogármódra: poros pokrócízű tortával, színes lampionokkal és nagyon hangos zenével. Hiszen a bogarak mindennél jobban szeretnek táncolni és ugrabugrálni.
De amikor becsöngetnek a vendégek a vidáman készülődő kis ünnepeltnek a csalódottságtól az arcára fagy a mosoly: a meghívottak sem egymásra, sem a szülinaposra nem hasonlítanak. Pedig ő azt hitte, hogy a többiek mind ugyanolyanok lesznek mint ő maga.  
Az első megdöbbenést ellenséges elutasítás követi. Miért vannak ilyen hosszú langaléta lábaid?, Mért ilyen nagyok a gülü szemeid? Miért vagy ilyen dagi, és te meg ilyen nyeszlett? A bogarak egymásnak adogatják tovább a gúnyolódást, mindannyian belekötnek a mellettük állóba, kiragadva annak egy-egy fura tulajdonságát. Így megy a végtelen egymásra mutogatás, míg végül az első bogár visszakapja a kérdést, és meglepetten (mintha nem ő kezdte volna az egészet) rövidre zárja a piszkálódást azzal az egyszerű válasszal, hogy hiszen ilyennek született.
 
És a bogarak megkönnyebülten  adogatják visszafelé a kézenfekvő választ, hogy hiszen mindannyian olyanok, amilyennek születtek és punktum. És végre kezdődhet a közös tánc, a bogarak boldogan ugrabugrálnak.
Beatrica Alemagne könyve is egy olyan képeskönyv, amelyben az illusztrációk, az egyedi technikával gyönyörűen hímzett-varrott-nemezelt képek nemcsak kiegészítik, hanem tökéletes egységet is alkotnak a szöveggel. Az ember szeme minden oldalon odatapad a a színes textilből kivágott, csipke, és pompom darabkákból összevarrt képekre. A felhasznált anyagok fizikai textúrája a papíron keresztül is annyira erős, hogy hiába csak a szemünkkel tudjuk letapogatni, szinte ott érezzük az ujjbegyünkön a nemezelés szöszeit, a varrások vonalát, az apró gyöngyöket és egyéb díszeket.
 
Bevallom, hogy eredetileg a nem mindennapi illusztrációk miatt vettem meg ezt a könyvet. De amikor először jött haza sírva az egyik gyerekem, hogy a külseje miatt kicsúfolták az óvodában, engem is meglepett, hogy mennyire hasznosnak és hatásosnak bizonyult ez a könyv. Maga a mese, és a mesélés közben kialakult beszélgetés látványosan segített feldolgozni a gúnyolódást.

Szerző & illusztrátor: Beatrica Alemagna
cím: Bugs in a blanket
kiadó: Phaidon
első megjelenés éve: 2009

Friday, August 22, 2014

Királylányok átlátszó vásznon

Igazi nyári sláger nálunk az ablakra-rajzolás...
... és az ablaktisztítás.
Ilyen ablakfestő zsírkrétát szoktunk használni: könnyen felvihető, élénk színei vannak és egyszerűen lemosható, ha hirtelen új rajzot kell kezdeni. Az ablak izgalmas felületet nyújt a rajzoláshoz: átlátszó, csúszik, hideg, másképp tapadnak rajta a színek, és rendszerint nagyobb, mint egy hagyományos méretű rajzlap.
Mindenkinek ajánljuk!

“Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom.”

Nálatok is nagy izgalommal várják egyesek az iskolát? Akkor nektek való ez a házilag elkészíthető, saját kis iskola, amivel eljátszhatjátok, mi minden történik egy iskolában! Ha olvastátok Bálint Ágnestől az Iskola a faliszekrényben, amiben Szilvi, a főszereplő kislány készül izgulva az elsőbe, akkor tudjátok, hogy vickek-vackokból egy titkos saját kis iskolát barkácsolni a legjobb dolog a világon. Készítsetek ti is csipesz-iskolát!
Mi kell hozzá?
  • dobozkarton, müzlis doboz, cipős doboz
  • csipesz (százforintos boltból vagy barkácsáruházból)
  • kétoldali cellux
  • sniccer
  • kisolló
  • színes ceruza/zsírkréta/filc
jó, ha van még:
  • kréta, szivacs, fekete öntapadós papír (táblamatrica)
Az osztályteremhez szükségünk lesz egy nagyobb darab dobozkartonra, az iskolásokhoz pedig sok kisebb darabra. Először találjuk ki, hogy (milyen formájú és) mekkora figurákat szeretnénk, aztán próbáljuk ki, hogy a figuráinkhoz milyen magas és milyen széles pad lenne jó (közben beszélgethetünk arról, hogy a bútorok tervezésénél miért is lehet fontos a jó ergonómia: nem mindegy milyen magas az asztalunk, és mekkora felületeten kényelmesen dolgozni). Ha eldöntöttük a méreteket, érdemes az asztalok kivágásához sablont készíteni.
Mi kivágtunk egy 6x6 cm-es kartonsablont, majd ezt ceruzával körberajzolva kijelöltük, hogy hol legyenek az osztályban a padok. (Nem muszáj a mienkhez hasonló klasszikus frontális elrendezésben, nyugodtan lehetnek elszórva, vagy akár körben is az asztalok.)  A sablonon pirossal jelöltem, hogy hol kell a sniccerrel vágni, szaggatott kékkel pedig, hogy hol kell csak bekarcolni a kartont. Ha hullámkartonnal dolgozunk, érdemes figyelni a hullámok irányára, sokkal szebben lehet hajlítani a papírt, ha a karcolások a  bordákkal párhuzamosak.
A papírvastagságától meg az pad arányaitól függ, hogy a padok mennyire állnak meg szépen maguktól. A mieink kicsit lekonyultak, úgy hogy egy-egy L-alakban meghajtott plusz erősítést ragasztottunk kétoldali celluxszal a lábukhoz.
A figurákat úgy a legegyszerűbb kivágni, ha először kivágtok egy U-alakot, majd a nyak résznél kisollóval vagy körömollóval kicsíptek mind a két oldalról egy-egy kis darabot. Jöhet a arc- és ruharajzolás, készülhetnek az iskolások! Nagyobb figurákból pedig csinálhattok tanítókat is. A csipeszek egyik szárára ragasszatok fel egy csík kétoldali celluxot, majd a ragasztós csipeszt illesszétek rá a figurák hátára. Figyeljetek arra, hogy a kartonfigurák alja ne lógjon túl a csipesz alján, mert akkor eldőlnek!
 
Mi a maradék kartonból készítettünk egy táblát is, amihez jól jött még egy kis fekete öntapadós papír is. Előkerültek még a kréták, a mosogatószivacsból kivágtunk egy miniszivacsot. És már kezdődhet is az iskola!
A cikk megjelent a pagony.hu oldalon.

Wednesday, August 20, 2014

Sellőkönnyekből függődísz


A tengerparti kincsek hierarchiájában családunk szerint a ritka és csodaszép sellőkönnyek foglalják el a legelőkelőbb helyet. Ezek olyan gyönyörű, fátyolos külsejű üvegdarabok, amelyeket a tenger hosszadalmas munkával csiszolt gömbölyűvé. Vizesen könnyű őket a parton észrevenni, mert élénk színükkel és áttetsző csillogásukkal kitűnnek a környező kavicsok közül. Megszáradva azonban egészen különleges matt drágakövekké alakulnak át. 
A legenda szerint, ezek a drágakövek a tengerbe fulladt tengerészeket sirató sellők partravetett könnyei. Más magyarázatok szerint a tengerbe hajított háztartási üveghulladékot a tenger hullámai hosszú éveken át addig sodorják és csiszolgatják, mígnem az üvegdarabok külseje teljesen új formát nem ölt. A kitartó tengeri bukfencezés eredményeképpen a hétköznapi üvegdarabok fokozatosan elveszítik sima, éles külsejüket és gömbölyű, opálos kavicsokká formálódnak. Ez a folyamat legalább 20-30 évet vesz igénybe, de egy igazán gömbölyű strandüveget akár 60 évig is moshattak a hullámok.
Mivel a sellőkönnyek különlegességét azok organikus formája, tompa színei és átlátszóssága adja, nem szerettük volna semmivel sem elvonni ezekről a figyelmet, hanem inkább olyan megoldást kerestünk, amivel a hétköznapokban is lehet bennük gyönyörködni. Ezért legelőször egyszerű nyakláncra akasztható függődíszeket készítünk belőlük. 
A strandüveget (és kavicsokat) könnyen hajlítható, vékony dróttal tekerték körbe a gyerekek, majd színes viaszolt zsinórra fűzték őket, hogy a nyakukba lehessen lógatni. Nagyon tetszett nekik a folyamat, karkötőket és bokaláncokat is készítettek.

Kell egy lajhár!

Saját tervezésű és kivitelezésű lajhárkitűző. Hordható pólón, pulcsin, kabáton, táskán. Otthon, utcán, óvodában és iskolában. A terv ...