Kipróbáltunk egy nagyszerű festős játékot Hervé Tullet legújabb könyvéből. Később kiderült, hogy ez igazából bemelegítés volt a festéssel való önfeledt kísérletezéshez.
A játék során a játékvezető egyszerű instrukciókat olvas fel egy előre meghatározott forgatókönyv szerint. Mi egy nappaliban játszottunk, de Tullet a világ legkülönbözőbb pontjain, sokszor megafonnal felszerelkezve fest akár több száz résztvevővel.
A lépésekben tényleg nincsen semmi bonyolult: többnyire köröket és pöttyöket kell festeni váltakozó mennyiségben és méretben. A könnyen kovethető utasítások még a festeni egyébként nem szerető gyerekeknek is sikerélményt okoznak, ők is szivesen játsszák. Ráadásul az egyik lépésben álló helyzetből kell a festékes ecsetet a földön lévő papírra ejteni. Ez még az eleinte kissé bizonytalankodó gyerek arcára is villámgyorsan huncut vigyort csalt.
A játék könnyen variálható és továbbfejleszthető. Mi négyen játszottuk úgy, hogy a gyerekek egymásnak háttal ültek és minden lépés után odaadták a festéküket a mellettük ülőnek. Így a 4 szín körbe-körbe vándorolt a játék során. Itt láthatjátok a négy lány egyedi, csodás megoldását ugyanarra az instrukciósorra.


Mind a négy gyerek imádta a játékot, de a legnagyobb meglepetés mégis a feladatsor befejeztével érkezett. Egyikőjük se tekintette késznek a tevékenységet, hanem egyöntetűen szabad festést követeltek. Azonnal. Tullet játékának váratlanul óriási felszabadító hatása volt a résztvevőkre. Amint előkerültek az újabb érintetlen papírfelületek, lenyűgöző, határozott dinamizmussal fogtak neki a festményeikhez. Fantasztikus, friss alkotások keltek életre, könnyeden és gyorsan.

Születtek állatok, járművek és virágok.




Majd spontán tesztelés következett a papírlapok félbehajtásával.




Végül pedig óriási, féktelen kísérletezés kerekedett színek, ecsetek és fogpiszkálók segítségével.



Imádjuk, amikor ekkora lendülettel és felszabadult örömmel alkotnak a gyerekek!

Próbáljátok ki ti is, hogy milyen bemelegíteni festés előtt! Különösen ajánljuk azoknak a gyerekeknek, akik ódzkodnak a műfajtól, illetve úgy érzik, hogy nekik nem megy a festés.
És persze olvassátok Hervé Tullet többi könyvét is. Néhány interaktív mesekönyve (Pötty könyv, Hol a mesénk?, Pötty játék) magyarul is megjelent a Vivandra kiadónál.