Sunday, April 20, 2014

Barkából tipi

2013 tavaszán, alig több mint egy éve kezdtem a Pozsonyi Pagony gyerekkönyvkiadó blogjára kézműves posztokat írni. Sok minden kapcsolódik ahhoz a folyamathoz, ami végül a Kisladik elindulásához vezetett. De nekem ez volt az első lépés egy olyan új irányba, ami azóta egyre fontosabbá vált. 
Az első poszt arról szólt, hogyan festették be a gyerekek a húsvéti barkacsokrokat.
Aztán húsvét után ezek az ágak felkerültek a konyhaszekrény tetejére. Nem volt szívem kidobni őket, és szépen kihúzták mostanáig, amikor megint elővettük őket. 
Az idei húsvét alatt kicsit átalakultak, ugyanis ezeken próbáltunk ki egy kölcsönbe kapott ragasztópisztolyt. A gyerekek kitalálták, hogy saját tipijük mintájára mini tipit készítettek a Barbiknak és barátaiknak.
Eddig nem tudtam rászánni magam, hogy beszerezzek egy ragasztópisztolyt. Biztos mindenkinek van valami, amitől különösen parázik, én például nem bírom, ha a gyerekek valami forró közelébe mennek. A ragasztópiszoly pedig forró, csöpög, a zsinórjába be lehet akadni, minek legyen, ha úgy is csak idegeskednék, amikor elővesszük. 
Aztán csak rászántam magam. És be kell ismernem, hogy a ragasztópisztoly szuper dolog. Nagyon gyorsan szárad és mindenféle anyagot jól megköt, ezért sokkal jobban tudtunk vele építeni, mint bármely másfajta ragasztóval. És persze az egyik gyerek egyszer belenyúlt a még forró ragasztóba, de miután sikerült megnyugtatnia engem, hogy ne aggódjak, lelkesen folytatta tovább a ragasztást.
(Fényképek csak a végtermékről készültek, annyira még nem tudtam elengeni magam, hogy ragasztás közben kattingassak.)
Az egyik tipibe annyi mindent és mindenkit próbáltak bezsúfolni, hogy a végén egész úgy nézett ki mint Boribon házikója

No comments:

Post a Comment

Kell egy lajhár!

Saját tervezésű és kivitelezésű lajhárkitűző. Hordható pólón, pulcsin, kabáton, táskán. Otthon, utcán, óvodában és iskolában. A terv ...